„A tétlenség gyengít, a gyakorlás erősít, a túlterhelés árt!”
(Sebastian Kneipp)
"Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd tenyeredben a végtelent."
(William Blake)
Mit szimbolizálhat a mag?
"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik.
A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.
Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."
(Osho)
A honlap folyamatosan szerkesztés alatt áll. Ha valakinek észrevétele van a témákkal kapcsolatban, vagy problémája van, szeretne beszélgetni, akkor a Menü-n keresztül e-mail küldésére is lehetőség van.
További kellemes nézelődést, kikapcsolódást!
„Csupán egy apró változás ma, és egészen mássá lesz a holnap.”
„Fény és sötétség szemben állnak egymással, mégis az egyik a másiktól függ, amint a jobb láb lépése függ a balétól.”
„Amikor az ember eljut odáig; hogy képes a „szívével gondolkodni és az agyával érezni”, vagyis intellektuális erejét a szeretet szolgálatába állítja, akkor végre tudatos építőjévé válik a kozmosznak. Teremt, mint egykor teremtett...”
"Egy borongós, őszi nap. Kint ülök az ablakpárkányon, a kedvenc helyemen. Az ember csak álmodozik nyugodtan, nem zavarja senki és semmi. Hallom, hogy kopog az eső a tetőn, beszippantom a friss illatot. Nagyon hideg van, körülbelül tizenöt fok lehet, de a lábam a meleg radiátoron pihen. Este van, már a napot se látom. Talán csak takarják a felhők. A sötét felhők, melyek "csak úgy" vannak, voltak, és lesznek is. Borongósan, esősen, szomorúan vonulnak hegytől völgyig, völgytől mezőig. De hordozzák a reményt is: egyszer talán kisüt a nap..."
"Ó, láttál már szemeket a rács mögött?
Jártál már kint a sintértelepen?
A reménytelenség, a kétség között
Gondolkoztál már néha ezeken?!
Most süt a nap és úgy ragyog az élet,
a jövő kép csak csupa remény.
A szomorúságra itt semmi szükség
és boldog az, kinek szíve kemény.
De ne mosolyogj, ne nevess ki érte,
Hogy megint állatokról szól dalom,
különben, az sem bántana, ha gúnyolsz,
én ezért még a gúnyt is vállalom.
Tudom, hogy sok más baj is van e korban;
Éhség, betegség, nyomor, háború,
A boldog gyermek kevés a világon
S még mindig nagyon sok a szomorú.
Hát munkálkodj az emberek jólétén
és sorsuk majd biztosan földerül.
De ne menj el a hű állatok mellett,
ne hagyd el őket érzéketlenül.
Bizony, ha nem tudod megérteni
Egy kóbor kutya halódó nyögését,
Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád
enyhíteni az ember szenvedését."