Hüllők

A hüllők (Sauropsida és Synapsida, régebbi közös nevükön: Reptilia) négylábú magzatburkos állatok. Napjainkban négy rendjük ismeretes:

• Teknősök: megközelítőleg 300 faj
• Krokodilok (krokodilok, kajmánok, alligátorok és gaviálok): 23 faj
• Felemásgyíkok (új-zélandi hidasgyíkok avagy tuatarák): 2 faj
• Pikkelyes hüllők (gyíkok, kígyók és ásógyíkalakúak (Amphisbaenia)): megközelítőleg 7600 faj

A hüllők az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók, kiváltképp a trópusi és szubtrópusi éghajlatú területeken. Habár valamennyi sejt anyagcseréje termel bizonyos mennyiségű hőt, a modern hüllőfajok egyike sem képes testhőmérsékletének állandó értéken tartására, emiatt ezeket az állatokat "hidegvérűeknek" (ektotermeknek) is nevezik. (Kivétel ezalól a kérgesteknős, melynek testhőmérséklete magasabb a környezeténél.) A hüllők testének hőmérséklete a környezetük hőmérsékletének függvényében változik, például árnyékban lehül, a napsütés hatására pedig felmelegszik – a meleg vért a keringési rendszer a test középpontja felé továbbítja, kiszorítva a hidegebb vért a külső részek felé. A hőmérsékletszabályzás terén megmutatkozó hátrány a hüllők számára előnyt jelent a táplálkozásnál, ugyanis sokkal kevesebb élelemre van szükségük a hasonló méretű emlősökhöz és madarakhoz képest, amelyek a táplálékukból kinyert energia jelentős részét a szervezetük melegen tartására fordítják.

A hüllőket és kétéltűeket tanulmányozó zoológusokat herpetológusoknak nevezik.

Egyes teknősfélék kivételével valamennyi hüllőt pikkelyek borítják.

A legtöbb hüllőfaj tojásrakó (ovoparia), a pikkelyes hüllők rendjébe tartozó egyes fajok azonban félelevenszülők (ovoviviparia), vagyis az utód még a tojás lerakása előtt kikel, emellett léteznek elevenszülők (viviparia) is, melyeknél a kalcium héjú tojás sem jön létre. Az elevenszülő fajok magzatait az emlősökéhez hasonló magzatburok veszi körül. Utódaik fennmaradását általában megelőző gondoskodással próbálják biztosítani (például a teknősökre jellemzően elássák a tojásokat, esetleg őrzik a fészket, ahogyan a krokodilok).

A hüllők osztályozása

A hüllők úgy definiálhalók, mint a krokodilok, alligátorok, hidasgyíkok, gyíkok, kígyók, ásógyíkalakúak és teknősök csoportja, amelyek együttesen a hagyományos Reptilia (a latin repere, "kúszás" szóból) osztályt alkotják. Ez a definíció ma is érvényes.

Rendszerek

Keringés

A legtöbb hüllő keringési rendszeréhez egy három kamrás szív tartozik, amely két pitvarra és egy változóan tagolt kamrára oszlik. A szívhez egy pár aorta csatlakozik. Ennek ellenére a szíven átáramló véráramban folyadékdinamikai okokból kissé keveredik az oxigéndús és az oxigénhiányos vér. Továbbá a véráram iránya akár meg is változtatható, minek következében az oxigénhiányos vér a test felé áramlik, az oxigéndús vér pedig a tüdő felé, így az állat hatékonyabb hőmérsékletszabályozást érhet el, de ennek segítségével a víz alatt történő tartózkodás ideje is meghosszabbítható. A hüllők között érdekes kivételek is találhatók. Például a krokodilok hihetetlenül bonyolult négy kamrás szívvel rendelkeznek, amely a merülés során képes három kamrásként működni.. Egyes kígyók és gyíkok (például a varánuszok és a pitonok) három kamrás szíve viszont az összehúzódás során négy kamrás szívként működik. Erre egy izmos taraj teszi képessé, amely egyesíti a kamrát a kitágulásakor és felosztja az összehúzódásakor. A tarajnak köszönhetően a pikkelyes hüllők képesek két különböző kamranyomást létrehozni, ahogyan az az emlősök és a madarak esetében is megfigyelhető.

Légzőrendszer

Minden hüllő tüdővel lélegzik. A tüdő szellőztetése a hüllők főbb csoportjainál másként alakult ki.

A teknősök légzése számos tanulmány tárgyát képezi, jelenleg azonban csak néhány faj légzési folyamata ismert meglehetős alapossággal, a többiére ez alapján lehet következtetni. Az eredmények azt mutatják hogy a szárazföldi és a tengeri teknősök légzőrendszere eltérően működik. Mivel a teknősök páncélja merev, ezért nem teszi lehetővé, hogy a tüdejük más magzatburkos állatokéhoz hasonlóan kitáguljon és összehúzódjon a levegő áramoltatása közben. Némelyik fajnál, például az indiai leffentyűsteknősnél (Lissemys punctata) egy izomlemez burkolja be a tüdőket, melynek összehúzódásakor az állat kilélegzik. Nyugvóhelyzetben a teknős képes behúzni a lábait a testüregébe, kiszorítva a levegőt a tüdőből. A lábak kinyújtására, a tüdőben lecsökken a nyomás, melynek hatására a levegő beáramlik. A tüdő a páncél felső részéhez kapcsolódik, alul pedig (kötőszöveteken keresztül) a zsigerekhez. Egy sor speciális izom segítségével a teknősök képesek zsigereiket fel-le mozgatni, hatékonyabbá téve ezzel a légzésüket, mivel ezek az izmok az elülső lábakhoz kapcsolódnak (valójában az izmok többsége az összehúzódás során benyúlik a lábak üregeibe). A mozgás során történő légzés még kutatás tárgyát képezi mindhárom fajnál, azonban úgy tűnik hogy különbözőképpen működik. A felnőtt nőstény tengeri teknősök például nem képesek lélegezni, amíg a fészkelőhelyük felé tartanak. A szárazföldön való mozgás közben visszatartják a lélegzetüket és csak akkor vesznek levegőt, amikor megpihennek. Az észak-amerikai dobozpáncélú teknősök azonban járás közben is tudnak lélegezni és a folyamathoz nem szükséges a lábak mozgatása. Feltehetően a hasizmaikat használják a levegővételnél. A vörösfülű ékszerteknősök tudnak ugyan levegőt venni a haladásuk során is, de lélegzetvételeik kisebbek, ami azt jelzi, hogy a lábak mozgása és a légzőrendszer némiképp zavarják egymást. A dobozhátú teknősök akkor is képesek lélegezni, ha lábaikat teljesen a páncéljukba húzzák.

A legtöbb hüllőnek nincs második szájpadlása, ami azt jelenti, hogy vissza kell tartaniuk a levegőt amíg nyelnek. A krokodiloknál kifejlődött egy csontos második szájpadlás, amely lehetővé teszi a légzést akkor, amikor az állat igyekszik elnyelni a zsákmányát (emellett, pedig megvédi az agyat az esetleges rúgásoktól). A szkinkeknél (Scincidae család) különböző fejlettségi állapotban szintén megtalálható a csontos második szájpadlás. A kígyók ehelyett kitágítják a légcsövüket, melynek toldalékai húsos szívószálként kiugranak, hogy lehetővé tegyék az állat számára a folyamatos légzést, a lenyelni kívánt zsákmány méretétől függetlenül.

A krokodilok a szóbeszéd szerint sírnak evés közben. Számos mítosz és folklór jött létre ekörül a meglepő tény körül. A krokodil azért távolít el folyadékot a testéből, hogy több hely jusson a levegő számára. Ehhez járul az a tény, hogy a krokodil orrürege rendkívül kicsi.

Kiválasztás

A kiválasztás nagyrészt két vese segítségével történik. A hüllők veséje nem képes a testfolyadékuknál sűrűbb vizeletet termelni. Néhány faj képes ugyan vizet juttatni a húgyhólyagjába, de számos hüllő kénytelen a vastagbelét és a kloákáját használni a víz kieresztésére.

Idegrendszer

A hüllők idegrendszere fejlettebb, mint a kétéltűeké és számos tulajdonsága emlékeztet az emlősökére és a madarakéra. Az emberhez hasonlóan tizenkét koponyaideg-párral rendelkeznek (a fejletlen gerincesek közül elsőként). Agyuk két féltekére oszlik, mérete nem haladja meg a testtömegük 1%-át, ennek azonban elég nagy részét képesek hasznosítani. Érzékszerveik rendkívül kifinomultak, különösen a kígyóké, amelyek Jacobson-féle szerve járulékos szaglószervként segíti a nyelv öltögetésével a szájba juttatott íllatanyagok érzékelését. Emellett némelyik kígyófaj (óriáskígyók, csörgőkígyó) a zsákmány felderítését megkönnyítő infravörös sugarakat (hősugarakat) érzékelő gödörszervvel is rendelkezik, melynek képét agyuk neuronhálózata teszi élessé. A kaméleonok központi idegrendszere egy összetett mechanizmus révén képes megváltoztatni az állat speciális pigmentjeinek színét.

Szaporodás

A legtöbb hüllő ivarosan szaporodik. A hímek a teknősök kivételével dupla csőszerű nemiszervvel rendelkeznek, melyet hemipenisnek neveznek. A szárazföldi és a tengeri teknősöknek csak egyetlen pénisze van. A teknősök kizárólag tojásokat raknak le, a gyíkok és a kígyók között vannak elevenszülők is. A nemzés a farok tövénél található kloákán keresztül történik, amely egyben a hüllők végbélnyílása is.

Léteznek ivartalanul szaporodó pikkelyes hüllők, melyek közül jelenleg a gyíkoknál hat család, a kígyóknál pedig egy faj ismert. Egyes pikkelyes hüllőknél a nőstényekből álló populáció is képes az anyaállatok egynemű, diploid klónjainak létrehozására. Az ivartalan szaporodás, avagy partenogenezis számos gekkófajra jellemző, de elterjedt a nyakörvesgyík félék között is. A partenogenetikus fajok közé tartoznak még a kaméleonok, az agámák, az éjszakai gyíkok és a vakkígyófélék.

A magzatburkosok tojásait bőr- vagy mésszerű héj védi, az embriót pedig magzatburok veszi körül. A fejlődés során nincs lárvaállapot.

Veszélyeztetettség

Az IUCN Vörös Lista a 8240 ismert hüllőfajból 341-et sorol fel veszélyeztetettként, de a vizsgálatban csak a hüllőfajok 8%-a, 664 faj szerepelt, így a ténylegesen veszélyeztetett fajok száma ennél jóval magasabb is lehet. A hüllőket és a kétéltűeket különösen veszélyezteti a globális felmelegedés a szárazodó éghajlati viszonyok miatt.