Sztegoszaurusz

Rend: Madármedencéjű hüllők

Család: Sztegoszauruszok

Nem és faj: Stegosaurus stenops

Feltételezzük, hogy a sztegoszaurusz félelmetes megjelenése ellenére békeszerető növényevő volt. Valószínűleg a csorda nyújtotta biztonságban élt, mintsem saját harci erejében bízott.

Testméretek

Hossza: átlagosan 6 m

Testtömeg: 2 tonna

Fejhossz: kb. 45 cm

Gerinctarajok: 60 cm magasak

Faroktüskék: 1 m hosszúak

Különleges ismertetőjegyei

A hátán kettős sorban elhelyezkedő csontlemezek folytán a sztegoszaurusz a könnyen azonosítható dinoszauruszok közé tartozik. Ezek a lemezek tarajok, amelyek közül a legnagyobbak mintegy 60 cm magasak voltak, sokféle feltételezés alapjául szolgáltak. A legtöbb őslénytan-kutató (paleontológus) úgy véli, hogy a lemezeknek szarubevonatuk volt, és így az állat védelmi fegyverzetének részét képezték. Mások azon a véleményen vannak, hogy a sztegoszaurusz ezeket a lemezeket testhőmérséklete szabályozására használta.

A sztegoszaurusz nem volt a legnagyobb a dinoszauruszok között, de mintegy hat méteres hossza még így is lenyűgöző volt. Mellső lábai csak fele olyan hosszúak, mint a hátsók, mégis használta ezeket a mozgásnál. A sztegoszaurusz feje kicsi volt – mintegy 45 cm hosszú – és meglehetősen közel volt a földhöz, így az állat képes volt kisebb növényeket fogyasztani. Agya igen kicsi volt – valószínűleg nem nagyobb egy golflabdánál.

Élőhelye

A sztegoszaurusz 170 millió évvel ezelőtt azon a földtani képződményen élt, amely megfelel a mai Észak-Amerikának. A sztegoszaurusz létezése idején Észak-Amerika éghajlata meleg, majdnem trópikus volt, ami az ilyen növényevőnek ideális lehetett. Első pillantásra a növényzet a trópusi dzsungeléhez hasonlított, még akkor is, ha mai növénycsoportjaink közül sok még nem létezett, nem voltak még virágos növények. A cikász-félék (nyitvatermő, pálmaszerű növények), valamint páfrányok és toboztermők lehettek a legelterjedtebbek.

Táplálék

A sztegoszaurusz kifejezetten növényevő volt és feltehetően sokféle különböző növényfajjal táplálkozott. A szubtrópusi éghajlat következtében észak-amerikai hazájában igen buja lehetett a növényzet, amelyből válogathatott.

Ásatásból származó csontvázakból arra lehet következtetni, hogy a sztegoszaurusznak erős hátizmai voltak, amelyek csontos nyúlványok segítségével összeköttetésben voltak csípőjével és faroktövével úgy, hogy fel tudott egyenesedni és az ágakról is tudott táplálkozni. Más szempontból viszont nem alkalmazkodott kellően a növényevő élethez, mert zápfogai kicsi és gyenge képződmények voltak. Valószínűleg ő is – akár manapság még a krokodilok – kénytelen volt köveket nyelni, hogy tápláléka erős rostjait felapríthassa.

Szaporodás

Tudjuk, hogy sok dinoszaurusz, és valószínűleg a sztegoszaurusz is, viszonylag kis tojásait sekély, magavájta mélyedésekbe rakta le. Ezeket homokkal takarta be; kiköltésükről a Nap melege gondoskodott. A kikelés után a kicsinyek gyorsan növekedtek, hogy a rablók miatti veszélyeket elkerüljék. A fiatal sztegoszauruszok valószínűleg a csorda közepén tartózkodtak, és így védettebbek voltak.

Mint csordában élő állatnak, valószínűleg a sztegoszaurusznak is meg kellett harcolnia a csordában a párosodás jogáért, és feltehetően a vezéri posztért is. A harc azonban inkább fenyegető mozdulatokat és erőpróbákat jelenthetett, mint életre-halálra szóló összecsapást.

Ellenségek

Mivel a sztegoszaurusz békés növényevő volt, bizonyára gyakran vált nagy, húsevő dinoszauruszok, pl. a Tyrannosaurus rex áldozatává.

A sztegoszaurusz lomhán mozgott, oldalán és végtagjain sebezhető helyeket kínált. Mivel két lábon nem tudott gyorsan mozogni és menekülni, feltehetően helyén maradt, és tüskés farkával csapdosott maga körül, ha fenyegetés érte.