A Sevillai Stratégia (1995) öröksége

A Sevillai Stratégia (1995) fő üzenete szerint a bioszféra rezervátumok létrehozásának elsődleges célja a biológiai sokféleség megőrzése, valamint a globális környezeti problémák megoldása érdekében kötött nemzetközi egyezmények végrehajtása, de emellett kiemelt hangsúlyt kell fektetni a fejlődési funkcióra, a helyi közösségek bevonására a fenntartható fejlődés lehetséges módozatainak kidolgozásában, és megvalósításában.
A bioszféra rezervátumok területén, illetve közvetlen környezetükben segíteni kell a helyi lakosságot abban, hogy harmonikus kapcsolatot tudjanak kialakítani a természettel, ugyanakkor a természeti kincsek hosszú távon fenntartható felhasználásával biztosítani tudják az alapvető igényeiket, és a térség társadalmi-gazdasági fejlődését (fejlődési funkció).
Ez a cél a bioszféra rezervátumok védelmi és átmeneti zónáiban valósulhat meg. Kutatások, kísérletek végezhetők olyan földhasználati módszerek kidolgozására, amelyek biztosítják a helyi lakosság megélhetését anélkül, hogy degradálnák, elpusztítanák a természeti értékeket. Ebben nagy szerepük van például a helyi szinten évszázadok alatt kialakult hagyományos gazdálkodási módok alkalmazásának és esetleges újbóli bevezetésének.
A kísérleti parcellákon észlelhet változások monitorozási eredményeinek, valamint a magterületek érintetlen természeti körülményeinek összehasonlításával meg lehet határozni a jövőben ajánlható módszereket.

A fenntartható gazdasági fejlődés a hazai bioszféra rezervátumokban

Az egyes hazai rezervátumok területén a fejlődési funkció a területi adottságoknak megfelelően különbözőképpen valósul meg:

Aggteleki Bioszféra Rezervátum
A bioszféra rezervátum területe és az azt övező táj az őskortól lakott, a Baradla-barlangban már 6-7000 éves emberi nyomokat is sikerült találni. Az itt élő emberek megélhetését az állattartás, mészégetés, szénégetés, fakitermelés és kisebb mértékben a földművelés biztosította. A kaszálók, a legelők és a földművelésre alkalmas területek kialakításához, az épületfa és a tűzifa kinyeréséhez fakitermelésre volt szükség, így jelentős kiterjedésűek azok a másodlagos élőhelyek száraz rétek, kaszálók, sztyepprétszerű gyepek, borókások és csarabosok, melyek az irtások helyén alakultak ki. A Gömör-Tornai-karszt területe a régi oklevelek szerint már több, mint 800 év óta ismert kultúrtáj, így a hagyományos gazdálkodási formák eredményeként olyan különlegesen mozaikos táj alakult ki, ahol megmaradt a természetes tájelemek kapcsolata és változatossága, az élővilág egyedülálló gazdagsága.
Az emberi jelenlét ellenére a növényzet még őrzi az eredeti vegetáció sok ritka és rendkívül értékes elemét. Egyes növénytársulások menedékként szolgálhatnak olyan unikális fajok számára, melyek élőhelyei az ország más területein a földhasználat miatt feldarabolódnak, eltűnnek, vagy a gyomosodás következtében károsodtak. A területre igen jellemző az Árpád-korra visszanyúló gazdálkodási forma, mellyel a falvak környéki szőlőhegyeken kaszált aljú gyümölcsösöket hoztak létre. Az évenkénti kaszálással mesterségesen bár, de egy természetközeli erdőssztyeppre sokban hasonló növényzeti struktúra jöhetett létre, mely védett fajok tucatjaival jelentős természetvédelmi értéket képvisel.

Fertő-tavi Bioszféra Rezervátum
A bioszféra rezervátum területén folyó kutatások közül a vegetációtérképezés és a hazai Fertő-meder háromnegyedét jelentő nádasok zoológiai felmérése került előtérbe, beleértve a gerinctelen fauna felmérését is. Ennek érdekében a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Program keretében jelöltek ki mintaterületeket.
A rezervátum magterületén az emberi használat csaknem teljesen kizárt. A beavatkozások kizárólag természetvédelmi érdekből, az ökológiai állapot fenntartása érdekében lehetséges. Ilyennek minősül például a csatornahálózat egyes elemeinek karbantartása a nádas belső területein a vízellátás biztosítása érdekében.
A bioszféra rezervátum egyéb területein a tájnak és az élőhelynek megfelelő gazdálkodás folyik. A nádas területeken végzett kezelések célja a tómeder feltöltődésének, eutrofizációjának a lassítása. Az évről-évre keletkező hatalmas mennyiségű szerves anyag egy része a nádas területek aratásával eltávolítható, ez a környező települések lakosságának munkalehetőséget biztosít. A part menti mocsárréteket a területek kezelése céljából kaszálják. A gyepek esetében nem megengedett a drénezés, a felülvetés és a műtrágyázás, illetve mindazok a tevékenységek, amelyek az élőhelyek megváltozását idéznék elő.
A part menti szikeseket veszélyeztető tényezők közül legjelentősebb az elnádasodás, illetve a tájidegen fafajok spontán betelepülése. A szóban forgó gyepeket hosszú időn keresztül legelőként, illetve kaszálóként hasznosítják, ez a folyamat csak az állatállomány 80-as évektől tapasztalható nagymértékű csökkenése miatt változott meg. Ennek következtében felgyorsult a nádasodás és az ezüstfa (Eleagnus angustifolia) terjedése. A folyamatot a gyepek régi magyar háziállat-fajtákkal történő legeltetésével szürkemarha, racka sikerült megállítani. Ez a tevékenység hozzájárul e fajtáknak fenntartásához is (génmegőrzés). Kisebb mértékben jellemző a területre a hagyományos eszközökkel történő halászat is.
A Szárhalmi erdő xerofil erdeiben a legfontosabb szempont a területre jellemző erdőállományok fafaj-összetételének fenntartása, a tájidegen fafajok betelepítésének korlátozása. Fontos feladat a Szárhalmi-erdőben található sztyepprétek és a láprét fenntartása. Ezeken a helyeken a beerdősülést a legeltetés akadályozta meg, így maradhattak fenn a kiemelten értékes orchidea-fajok.
A több évtizedes védelem eredményei jól látszanak. Számos korábbi kedvezőtlen gyakorlatot, illetve folyamatot sikerült kiiktatni vagy lelassítani (vízszennyezés, bérvadásztatás, tájidegen állatfajtákkal való legeltetés, természetkárosító nádaratás, túlzott műtrágyázás, stb.). Néhány esetben a kedvezőtlen folyamatokat sikerült teljesen meg is fordítani (pl. élőhely-rekonstrukciók).

Hortobágyi Bioszféra Rezervátum
Gyakorlatilag a rezervátum teljes területe állami tulajdonban és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében van. Az állattartó személyek bérleti úton hasznosítják a gyepeket, míg a szántók a téli takarmánybázis biztosítását szolgálják elsősorban. Sajnálatos módon, az elmúlt évszázadokban jellemző, extenzív legeltetés visszaszorulóban van. A folyamatot a téli takarmányt biztosító kaszálók olcsó bérbeadása és az olcsó legeltetési bérlet tudná fékezni, de ennek hatékonysága még nem kielégítő. A terület középső részén közel 3000 ha területen nincs gazdálkodás, itt a Przewalski-ló védelmi programja folyik körbekerített területen.
A 3000 ha-os Kunkápolnási-mocsár és más kisebb mocsarak területén, azok 10-30 %-án vágnak nádat, lehetőleg jégről.
A már említett halastavon extenzív, a természetvédelem érdekeinek alárendelt halgazdálkodás folyik, elsősorban ponty tenyésztésével.
Az állattani és növénytani kutatások folyamatosan zajlanak. A rezervátumon belül a Magyar Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Program több mintavételi területe helyezkedik itt el.
A Vadló-Projekt beindulása óta széleskörű, a Przewalsi-ló autökológiáját, általános biológiáját vizsgáló kutatási alprogram. Középtávon tervezett az európai védett gyepek kezelésében nem gyakran használt, de Észak-Amerikában széles körűen alkalmazott égetéses kezelés (fire-management) beindítása és hatásának monitorozása.

Kiskunsági Bioszféra Rezervátum
A rezervátum területén előforduló élőhelyek kialakításában és a jellegzetes alföldi táj fenntartásában fontos szerepet játszottak a területeken gazdálkodók. A gazdálkodási rendszer bármely változása, a mezőgazdaság intenzívebbé válása, vagy a korábban hasznosított területek felhagyása révén a hagyományos gazdálkodás által létrehozott élőhelyek és a hozzájuk kötődő fajok eltűnhetnek. Az elmúlt fél évszázadban a gazdasági-politikai tényezők a jól bevált életformák elhagyására késztették a gazdákat, napjainkban viszont az egész térség a mezőgazdasági rendszer helyreállításával küzd.
A rezervátumok területén található néprajzi értékek és gazdálkodási formák fenntartása ma is a nemzeti park igazgatóság fontos feladatai közé tartozik, mivel ez a táj arculatának szerves részét képezte, és ennek kialakításában is fontos szerepet játszott. A külterjes legeltetés ma a természetvédelmi célú élőhely-fenntartás fontos eleme. Az élőhely-kezelés és a génrezerváció érdekében az igazgatóság ősi állatfajtákat tenyészt (pl. magyar szürke marha, racka juh stb.). A legelőterületek bérbeadása is a régi hagyományokhoz hasonló területfenntartást szolgál.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a jövőben is kiemelten érvényesíti az ember és bioszféra kapcsolatának elvét, különös tekintettel a fenntartható hagyományos gazdálkodási formák elősegítésére. Ez elsősorban az őshonos állatfajok tartásának elősegítését, a rezervátum területének zónák szerinti hagyományos hasznosítását, a szántóföldi kultúrák védett területen belüli csökkentését jelenti. A vízgazdálkodási problémák fokozott enyhítését az ökológiai célú vízvisszatartás, és vízvisszapótlás elvének megvalósításával tervezik. Mindez hosszútávon alapfeltétele a jelenlegi rezervátum állapotának, társulásainak, életközösségeinek és ezek sokszínűségének megőrzésének.

Pilisi Bioszféra Rezervátum
A Pilisi Bioszféra Rezervátum magterületei jellemzően a fokozottan védett területeken belül találhatók: a Pilis és a Visegrádi-hegység legértékesebb erdőterületeit foglalják magukban. Ezeken a fokozottan védett területeken a törvényi szabályozásnak megfelelően csak olyan természetvédelmi célú kezelések engedélyezhetők, amelyek az elegyetlen, egykorú, jellemzően sarjeredetű állományok távlati átalakítását, természetszerű erdők kialakulását segítik. A bioszféra rezervátum magterületein sok véderdő jellegű állomány fordul elő, amelyeken mindennemű beavatkozást korlátozni és kerülni kell. Ezeken a területek rendkívül értékes növénytársulások, geológiai alakzatok és egyéb természeti értékek találhatók. A "bakancsos turizmus" elől azonban nincsenek elzárva ezek a területek, sőt számos turistaútvonal vezet rajtuk át, így az ökoturizmus egyik fő térségbeli célpontjai. A szabályozott mértékű vadászat szintén az engedélyezett tevékenységek között szerepel, a túlszaporodott vadállomány ugyanis negatív hatást fejt ki az erdőgazdálkodásra (rágás, taposás, termőhely lepusztulása).