„A tétlenség gyengít, a gyakorlás erősít, a túlterhelés árt!”
(Sebastian Kneipp)    

 "Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd tenyeredben a végtelent."
(William Blake)

Mit szimbolizálhat a mag?

"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik.
A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.
Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."
(Osho)

A honlap folyamatosan szerkesztés alatt áll. Ha valakinek észrevétele van a témákkal kapcsolatban, vagy problémája van, szeretne beszélgetni, akkor a Menü-n keresztül e-mail küldésére is lehetőség van.

További kellemes nézelődést, kikapcsolódást!

„Csupán egy apró változás ma, és egészen mássá lesz a holnap.”

„Fény és sötétség szemben állnak egymással, mégis az egyik a másiktól függ, amint a jobb láb lépése függ a balétól.”

„Amikor az ember eljut odáig; hogy képes a „szívével gondolkodni és az agyával érezni”, vagyis intellektuális erejét a szeretet szolgálatába állítja, akkor végre tudatos építőjévé válik a kozmosznak. Teremt, mint egykor teremtett...”

"Egy borongós, őszi nap. Kint ülök az ablakpárkányon, a kedvenc helyemen. Az ember csak álmodozik nyugodtan, nem zavarja senki és semmi. Hallom, hogy kopog az eső a tetőn, beszippantom a friss illatot. Nagyon hideg van, körülbelül tizenöt fok lehet, de a lábam a meleg radiátoron pihen. Este van, már a napot se látom. Talán csak takarják a felhők. A sötét felhők, melyek "csak úgy" vannak, voltak, és lesznek is. Borongósan, esősen, szomorúan vonulnak hegytől völgyig, völgytől mezőig. De hordozzák a reményt is: egyszer talán kisüt a nap..."