A kékfutrinka

A kékfutrinka vagy keleti kékfutrinka (Carabus violaceus) a futóbogárfélék (Carabidae) családjába tartozó, színpompás rovar.  Az alapszíne sötétkék, ettől csak a páncélja peremének ibolyás ragyogása üt el. Méretre kisebb, mint a bőrfutrinka, kifejletten mintegy 28-35 mm-es a kifejlett állat. A hátpáncélja is simább mint a bőrfutrinkáé, nem találhatóak rajta gödrök, bordák, pontsorok, csak finom szemcsézettség figyelhető meg. A fedőszárnyak ennél a fajnál is összenőttek, ezért az állat nem tud repülni. A kékfutrinka, mint a családjába tartozó rovarok általában ragadozó életmódú. Nem kedveli a tűző napsütést és a meleget, inkább árnyékosabb, nedvesebb helyeken figyelhető meg. Például lakott helyeken előszeretettel bújik a pincébe, vagy például a garázsajtó alá bújva is találkoztam már vele.  Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a kedvenc csemegéjük, a csigák is ilyen helyeken fordulnak elő nagyobb számban. Jellemző rá a külső emésztés, vagyis az áldozatába emésztőnedveket bocsát, ez feloldja az áldozat szöveteit, majd a bogár leves módjára kiissza annak tartalmát. Erre a futrinkára is jellemző a jól fejlett rágó és a metakrilsav-kibocsátás. Tehát ha el nem ítélhető módon meg akarjuk fogni akkor óvatosan bánjunk vele. Ha nem akadályozzuk a mozgásban, csak hagyjuk hogy futkározzon a tenyerünkben akkor nem bánt. Ez a futrinkafaj is az erdőtársulásokat kedveli, viszont ebben nem válogat, a karsztbokorerdőktől a fákban gazdagabb kerteken át a szurdokerdőik és a fenyvesekig szinte mindenhol megtalálható. A Dunántúlon a tőle alig megkülönböztethető dunántúli kékfutrinka (Carabus germarii) helyettesíti. Védett állat.

Felhasznált irodalom:

·        Élővilág könyvtár: Bogarak

Kossuth Kiadó, Budapest, 2003