A bárány

A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni.

Elmesélte bánatát a Teremtőnek.

- Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? - kérdezte jóságosan a Teremtő.

- Igen, jó lenne - volt a válasz.

- Megfelelne egy pár erős agyar?

- Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.

- Akkor két hegyes szarv, talán?

- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.

- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget marjál az ellenfél testébe?

- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.

- Talán akkor két erős pata?

- Az sem kell, mert lónak néznének.

- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?

- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, amilyen vagyok.

Elfelejtettük, hogy bizonyos fokig olyanok vagyunk, mint a védtelen állatok, éles fogak vagy karom nélkül, minden támadásnak kiszolgáltatva.

Nem a ravaszság ment meg, hanem az áldozat: A képesség, hogy másokat szeressünk vagy helyet engedjünk mások szeretetének.

Nem a mi keménységünk ad az éjszakának langyos meleget, hanem mások óhaja, hogy fel tudjanak melegedni. Az ember igazi ereje a gyengédsége.

ismeretlen szerző