Hollókői tájvédelmi körzet

Védetté nyilvánítása: 1977

Területe: 141,2 Ha

A hollókői Ófalu XVII-XVIII. században kialakult településszerkezet egyszerű formájú, fésűs beépítésben rendeződő, fehérre meszelt házai múlt század eleji állapotukban őrződtek meg napjainkig, s méltán képezik a világ kulturális örökségének részét. Hazánk egyik legkisebb területű tájvédelmi körzetét a palóc kisközség táji környezetének megőrzésére hozták létre: az Ófalut körülölelő dombok visszatükrözik az itt élő emberek életmódját, gazdálkodási szokásait, természetismeretét.

A Hollókőre utaló első írásos emlékek a település fölé emelkedő 262 méter magas sziklás hegytetőre épült várral és a várbirtokkal kapcsolatosak. A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos várat minden bizonnyal a tatárjárást követően, a XIII. században építtette a Kacsics nemzetség. A vár tornyából csodálatos panoráma tárul elénk: látható az Ipoly-völgyének jó része, a salgói vár, az egykori őrhegyek egészen a Karancsig.

A Hollókői-patak völgyének oldalában, az Öregszőlők-dűlőben, lejtésirányban hosszan elnyúló, keskeny szalagparcellákat láthatunk. A területet a történeti térképek tanúsága szerint már a XVIII. században szőlők foglalták el.

A domboldal mai képe az 1860-ban lezajlott parcellázáskor alakult ki, amikor a mindössze 50 hektáros területet 687 szalagparcellára osztották. A szőlőkbe ezt követően telepítették a gyümölcsfákat köztes növényként. A meredek, agyagos talajú terület kis hozamokat eredményez, és művelése igen fáradtságos munka. A falu lakosságának elöregedésével, a fiatalság elvándorlásával párhuzamosan a parcellák jelentős részét napjainkra felhagyták. A hagyományos, karós művelésű szőlők, valamint az ősi, a kártevőkkel és betegségekkel szemben ellenálló fajtákat őrző gyümölcsösök nagy része elpusztult, már csak néhány öreg példány dacol az idővel. A parlagon maradt parcellák gyomosodnak, cserjésednek. E sajátos termelési rendszer hozzájárult annak a sajátos szerkezetű és kiemelkedő szépségű tájnak a létrejöttéhez, amely – a műemlék falu korhű természeti környezeteként – méltán képezi a tájvédelmi körzet és a világörökség terület szerves részét.