Miért játszanak az állatok?
2008.03.03. 16:04
A fiatal állatok ugrándoznak, kergetőznek, birkóznak. A játék közben sajátítják el az életben maradáshoz szükséges felnőttkori fortélyokat.
Miért játszanak az állatok?
A felnőttkori fortélyok
Az oroszlánkölykök élete végtelen játék, illetve játékok sorozata. Két alomtárs gyakorta úgy kezdi a napot, hogy fogócskáznak, lökdösődnek, taszigálják egymást.
Ebből a játékból aztán lehet, hogy birkózás lesz, a földön henteregnek, karmolják és harapdálják egymást. Aztán következik a játék a mancsokkal. A kölykök leülnek vagy lefekszenek, és elülső mancsukkal csapkodják egymást. A vadászat némileg energikusabb játék: az egyik oroszlánkölyök becserkészi a másikat és lecsap rá.
Gyakorlás és jártasság
Az evolúció során kiválasztódnak azok az állatok, amelyek életüket a leghatékonyabb módon élik. Talán előnyben részesülnek a sokat játszó állatok, amennyiben a játékok segítséget jelentenek a fiatal állatoknak a túlélés fortélyainak elsajátításában és a szaporodásban.
A különböző játékok különböző célokat szolgálnak. A legtöbb pusztán testedzés a fejlődésben lévő állatnak. Egy társtalan apróság akrobatikus ugrásai és pörgései azonban nem pusztán ezt jelentik. Segítségére van abban, hogy tisztában legyen fizikai képességei korlátaival. Amikor a kicsinyek becserkészik a szöcskét és rávetik magukat, megtanulják koordinálni a szemük és mancsuk mozgását.
A vadászat veszélyes játék is lehet. Az oroszlánkölykök, mivel a későbbiek során szükségessé váló fogásokat játék közben gyakorolják, nem véthetnek olyan hibákat, amelyek végzetesek lehetnek. A kölykökre néha más oroszlánok is veszedelmet jelenthetnek. Az alomtársakkal folytatott játékok fontosak az önvédelem elsajátításához.
Játékos gyakorlás vészhelyzetekre
Az akrobatikus játékok órákra elvonhatják a kis bálna figyelmét. Elúszik az anyjától, aztán vissza, a nyolcas forma egyre bonyolultabb variációiban. Ezzel szépen fejleszti az erejét és a képességeit. Máskor azzal szórakoztatja magát, hogy a hátára fekszik, és hassal felfelé lebeg a vízen, vagy farokuszonyával csapkodja a vizet.
Ezek a gyakorlatok, mint ahogy a legtöbb játékról elmondható, egy-egy állatfajra jellemzőek, és az adott faj már kifejlett állatainak viselkedéséhez köthetők. A szarvasborjú élete első néhány napját kettesben tölti az anyjával, majd mindketten visszatérnek a csordához, és az újszülött játszhat a társaival. Mivel nem ragadozók – éppen ellenkezőleg, ők a ragadozók prédái -, sohasem vadásznak, és játékaik a menekülés különböző formáinak gyakorlását szolgálják. Pusztán játékból vészjelzéseket adnak. Ilyen például a jellegzetes járásmód, vagy pedig az, hogy hirtelen megdermednek és mozdulatlanul állnak. Teljesen egyértelmű, hogy játék folyik, hiszen nincsenek a közelben ragadozók. A csintalan játszadozás általában éppolyan hirtelen ér véget, mint ahogy elkezdődött.
A magányos játékok – mint például a bárány ugrabugrálása – valószínűleg a fejlődő izmok megmozgatására szolgálnak, illetve arra, hogy az állat felkészítse magát bizonyos fizikai megpróbáltatásokra, amilyen történetesen a meredek lejtők megmászása.
Agresszív játékok a későbbi kemény harcokhoz
A szarvasborjak gyakran űzik azt a játékot, ami felettébb hasonlatosnak tűnik a gyerekek által is kedvelt „Enyém a vár, tiéd a lekvár!” játékhoz. Az egyik szarvasborjú felmászik egy sziklára és megvédi azt minden támadóval szemben.
Ebben az agancs-csattogtató játékban gyakorolt mozdulatokat későbbi életük során is alkalmazzák: így csapnak össze például a hímek, hogy eldöntsék, kinek a háremébe kerülnek a nőstények.
De a kis majmok is fogócskáznak vagy versengnek egymással a trópusi erdőkben.
A közösségben élő állatok sorsát nagyban meghatározó „társadalmi hierarchia” valójában a játékok során kezd kialakulni, amikor a kis állatok megismerik képességeik korlátait: megtanulják, mikor kell visszavonulni és mikor kell kihasználni a másik gyengeségét.
Játék nélkül az állat nem tud komolyan felkészülni a felnőtt szerepekre, és előfordul, hogy későbbi életében nehezen boldogul. A társak nélkül cseperedő rézuszmajom felnőttkorára antiszociális és agresszív lesz. Ez megmagyarázza, hogy miért a közösségben élő állatok a legjátékosabbak, és miért a fiatalabb állat az, amelyik játszik.
Bármi is legyen a játszás oka, a játékok olyan széles körben elterjedtek az állatoknál, hogy az emberi szókincs is tele van az erre vonatkozó utalásokkal: „majomkodik”, „lovacskázik” stb.
Forrás: A természet megfejtett titkai
|