Fertő-tavi Bioszféra-rezervátum
2008.03.12. 08:48
Forrás: www.termeszetvedelem.hu
Fertő-tavi Bioszféra-rezervátum
A Fertő-tavi Bioszféra Rezervátum a Dunántúl északnyugati részén, az osztrák határ mellett található és magába foglalja a Fertő tó teljes magyarországi területét. A bioszféra rezervátum 1979-ben, összesen 12 542 ha-on került kijelölésre. A Fertő-tó, mint sztyepptó hatalmas kiterjedésű nádasaival speciális élőhelyet teremt a rendkívül gazdag vízi élővilág számára, de különlegesek a partvidéken kialakult szikes gyepek, valamint a kisebb területen fekvő, melegkedvelő fás élőhelyek, sztyepprétek is.
A bioszféra rezervátum az ország nyugati kapujában található. Az ide látogató nyugat-európai szakemberek és turisták itt találkoznak először a közép-kelet Ázsiáig húzódó sztyeppel, és e kis területen szinte minden Magyarországra jellemző főbb élőhelytípus megtalálható. A természetvédelem szempontjából kedvező helyzetet teremt, hogy a tó medencéje és közvetlen környéke jelentősebb betelepülésnek nem volt kitéve, a hagyományos gazdálkodási formák kivételével minden ipari és mezőgazdasági üzem hiányzik. A bioszféra rezervátum területén alig található lakott település. A Fertő és a Hanság változó vízállása miatt a lakosság a kissé magasabban fekvő, nem veszélyeztetett területeken telepedett meg.
A Fertő-tó az utolsó, legnyugatibb elhelyezkedésű sztyepptó Európában, itt ér véget a Kárpát-medencére jellemző erdőssztyepp vegetáció. A tó medre az elmúlt 200 évben erősen elnádasodott, magyarországi területének háromnegyed részét összefüggő nádas borítja, melyet kisebb öblözetek, úgynevezett belső tavak tagolnak. A part menti szikes gyepek részben a lecsapolások során kiszárított, változó vízborítottságú területeken alakultak ki, a Fertő menti dombsor és a Szárhalmi-erdő tisztásain jégkorszaki maradvány-vegetáció maradt fenn. A bioszféra rezervátum egy része a fennmaradt értékes vízi élőhelyek megőrzését célzó Ramsari Egyezmény területei között is szerepel.
A terület növényvilágát tekintve a rezervátumban a kontinentális, balkáni, pontusi, pontus-mediterráni és mediterrán elemek találhatók meg elsősorban.
A nyílt vízen, a belső tavakban és csatornákban magasabb rendű növényt a nádon (Phragmites communis), a keskenylevelű gyékényen (Typha angustifolia) és a téli sáson (Cladium mariscus) kívül alig találunk. A jól látható, magasabb rendű növényvilágnál sokkal jelentősebb a tó alacsonyabb rendű növényvilága, a lebegő parányszervezetek (fitoplankton) mennyisége ugyanis 1-10 millió/liter között ingadozik, az összes moszattömeg évenként 20 ezer tonnát tesz ki.
A bioszféra rezervátum területén található szikes gyepek növényfajai közül négy endemikus: a magyar sóballa (Suaeda pannonica), a fertői mézpázsit (Puccinellia peisonis), a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) és az ősszel színpompás, lila virágmezőket képező sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus).
A területen fekvő Szárhalmi-erdő középhegységi melegkedvelő növényvilágnak ad otthont: melegkedvelő, fényigényes, xerotherm molyhos tölgyek (Quercus pubescens) és a cser (Q. cerris) ligetes állományai (Euphorbio-Quercetum pubescentis), valamint ennek a sokszor karsztbokorerdővé törpült szegélytársulásai (Geranio-Quercetum pubescentis) váltakoznak napsütötte pusztai rétekkel (Medicagini-Festucetum rupicolae). Feltűnő az elegyfafajok, vadgyümölcsök bősége: a cseresznye (Prunus avium), a barkóca, a lisztes és a házi berkenye (Sorbus torminalis, S. aria, S. domestica) és a vadkörte (Pyrus pyraster) mellett sok más faj is megtalálható itt. Legnevezetesebb a védett, ágtövises sziklai benge (Rhamnus saxatilis).
A Szárhalmi-erdőben főként a magterületeken találhatók jelentősebb botanikai értékek, köztük számos orchidea-faj. Az alig egy óra alatt bejárható területen találkozhatunk az országszerte ritkaságnak számító papucskosborral (Cypripedium calceolus), a légybangóval (Orchis insectifera), a sápadt ujjaskosborral (Dactylorrhiza ochroleuca) és további 15 fajjal.
A tópart állatfaunája európai, közép-európai jellegű, kevés bennszülött (endemikus) faj él itt. A gerinctelen állatvilágból említésre érdemes a jellegzetes szitakötő-fauna. Van endemikus, egyedül itt előforduló ugróvillás faja is a Fertőnek, a Lepidocyrtus peisonis. A Fertő-tó halban mindig gazdag volt. Ma is értékes fajai többek közt a réti csík (Misgurnus fossilis), a süllő (Lucioperca lucioperca), a fertői nyurgaponty (Cyprinus carpio hungaricus) és a garda (Pelecus cultratus). A belső tavakban, elzárt öblökben viszonylag nagy számban él a compó (Tinca tinca), a kárász (Carassius carassius) és a pirosszemű kele (Scardinius erythopthalmus). A kétéltűek szinte valamennyi hazai faja megtalálható a Fertő vidékén, legjellegzetesebbek a vízibékák (Rana kl. esculenta és R. lessonae) és a mocsári béka (R. arvalis), valamint nagy számban él és szaporodik itt a levelibéka (Hyla arborea). A farkos kétéltűeket a pettyes és a tarajos gőte képviseli (Triturus triturus és T. cristatus).
Leggyakoribb hüllőfaj a vízisikló (Natrix natrix), a lápréteken pedig jelentős állományban él az elevenszülő gyík (Lacerta vivipara).
Különösen gazdag a Fertő madárvilága. Értékes költő állománya mellett a tó nagy kiterjedésű nádasaival a Kárpát-medence egyik legfontosabb madárvonulási központja. A gémfélék nagy telepekben fészkelnek a nádasban, jelenleg a nagy kócsag (Egretta alba) állománya a legnagyobb, összesen mintegy 700 pár, valamint ugyancsak itt fészkel a nyári lúd (Anser anser), egyetlen költő vadlibánk. A hatalmas nádrengetegben sok más vízimadár-faj is kiváló fészkelő helyet talál, például az üstökös réce (Netta rufina), vagy a cigányréce (Aythya nyroca), ami a világszerte veszélyeztetett fajok közé tartozik.
A változó vízállású, elárasztott szikes gyepek madárvilága a leglátványosabb. Az év nagy részében több ezres vízimadársereg táplálkozik, pihen és költ itt. A fészkelő fajok közül kiemelten értékes a gulipán (Recurvirostra avosetta) és a ritkább, nem is minden évben fészkelő rokona a gólyatöcs (Himantopus himantopus). Az 1500-2000 párból álló dankasirálytelepen (Larus ridibundus) évről-évre költ néhány pár szerecsensirály (Larus melanocephalus). Vonulási időben vagy kóborlásuk során a Kárpát-medencében egzotikusnak számító ritka fajok is előfordulhatnak, mint például a rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus), vagy a szkua (Stercorarius skua). A tó jelentős állomáshelye az Eurázsia északi részéről érkező lúdfélék csapatainak, a kevésbé zord teleken akár több ezer példány is kitelel itt.
Az emlősök közüla nádas határán és a csatornák nádszegélyében gyakori a menyét (Mustela nivalis) és a télen fehér bundájú hermelin (Mustela erminea). Bagolyköpetekben gyakran találhatjuk a nedves rétek védett rágcsálóját, a jégkorszaki maradványnak számító patkányfejű pockot (Microtus oeconomus).
|