Kiskunsági Bioszféra Rezervátum

Az 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánított terület a Duna-Tisza közének jellegzetes arculatát, fennmaradt természeti értékeit őrző Kiskunsági Nemzeti Park része (22 095 ha).
A mindössze 100 m tengerszint feletti magasságig emelkedő magyar Alföld részét képező terület felépítése mozaikos jellegű. Az Alföld természetvédelmileg legértékesebb élőhelyei elsősorban a homok- vagy szikes talajú, illetve a mocsaras-lápos élőhelyek.

A Duna-Tisza közén fekvő bioszféra rezervátum mérsékelten szárazföldi, kontinentális éghajlati jellemzőket mutat. A táj hidrológiai viszonyai a XIX. században jelentősen megváltoztak, amikor a rendkívül nagymérvű folyószabályozási munkálatok miatt jelentősen csökkent a vizes élőhelyek száma, majd a XX. században létrehozott belvízrendező- és lecsapolási rendszerek kiépítésével a mocsaras élőhelyek tovább zsugorodtak, és ezek helyén is megindult a szikesedés.

Az Alföld természetvédelmileg legértékesebb élőhelyei elsősorban a homokos, vagy szikes talajú, illetve a mocsaras-lápos élőhelyek. Ennek megfelelően a bioszféra rezervátumot is a különböző élőhelyeket megőrző területek alkotják. A bioszféra rezervátumot alkotó főbb területek a következők: Felső-Kiskunsági szikes puszta, Felső-Kiskunsági szikes tavak, Izsáki Kolon-tó, Fülöpházi homokbuckák, Bócsa-Bugac buckavilága és homokpusztái.
A rezervátum magterületének célja kizárólag a természeti értékek, természetes társulások, életközösségek megőrzése, ezért ezeken a területeken kizárólag természetvédelmi célú beavatkozások lehetségesek. A magterületeket körülvevő védőövezetben már megjelenik a természetkímélő gazdasági hasznosítás, az átmeneti zónában pedig tovább bővül a gazdasági hasznosítás köre.
A rendkívül magas élőhelyi diverzitás számos növényközösség színes mozaikját eredményezi: a skála a legszélsőségesebb vízjárású, igen erős sós termőhelyek gyér vakszik növényzetétől a szikes mocsarakon, érdekes szikes tavi hínárnövényzeten, nedves és sós szikes réteken át a mészben gazdag homokterületek gazdag növényvegetációjáig terjed. Itt fekszik az ország egyik legnagyobb összefüggő mocsaras térsége (Izsáki Kolon-tó), találhatunk itt lápokat, mocsarakat, üde és kiszáradó lápréteket, magas- és zsombéksásokokat, fűz- és égerlápokat is.

A bioszféra rezervátum területeinek legjelentősebb botanikai kincsét az összes kárpát-medencei növénytársulás közül a legtöbb unikális, pannóniai bennszülött fajt tartalmazó homokpusztai gyep (Festucetum vaginatae) jelenti. Értékes fajai például a kései szegfű (Dianthus serotinus), homoki varjúháj (Sedum hillebrandtii), homoki kikerics (Colchicum arenarium), homoki bakszakáll (Trapogodon floccosus), magyar csenkesz (Festuca vaginata).
Az erdős vegetációt az ugyancsak fajgazdag gyöngyvirágos tölgyesek (Convallario-Quercetum roboris), illetve pusztai tölgyesek (Festuco rupicolae-Quercetum roboris) színesítik.
Potenciálisan veszélyeztetett védett növényfajok például az erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana), a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a mocsári nőszőfű (Epipactis palustris) és az endemikus Jávorka-fényperje (Koeleria javorkae). További unikális fajok a csikófarok (Ephedra distachya) és a gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus).
A rezervátum területén eddig 79 puhatestű, kb. 85 000 rovar, 32 hal, 11 kétéltű, 10 hüllő, közel 260 madár- és mintegy 48 emlősfajt mutattak ki a szakemberek.
Reliktum halfaj például a sekély, mocsaras-lápos élőhelyeken előforduló réti csík (Misgurnus fossilis) és a lápi póc (Umbra krameri).
A rovarok közül jellemző fajok többek közt a sziki sáska (Epacromius coerulipes), a szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) és a pusztai hangyaleső (Acanthalis occitanica). A vizes élőhelyek és a szikes, homokos puszták számos fészkelő madárnak, és ősszel- valamint tavasszal tömegesen átvonuló madárcsapatoknak nyújtanak otthont és táplálékot. Jellemző fészkelő fajok például a kanalas réce (Anas clypeata), a bíbic (Vanellus vanellus), a nagy póling (Numenius arquata), a kékbegy (Luscinia svecica).
Tömeges átvonulók a különböző vadrécék, például a böjti réce (Anas querquedula) a pajzsos cankó (Philomachus pugnax) és számos lúdféle, köztük a nagy lilik (Anser albifrons).
A szikes tavak és puszták környezetében számos védett, fokozottan védett madárfaj fészkel. Ilyen a gólyatöcs (Himantopus himantopus), a gulipán (Recurvirosta avosetta) és a széki lile (Charadrius alexandrius), a fattyúszerkő (Chlidonias hybridus), illetve a pusztákon élő székicsér (Glareola pratincola). A pusztákon költ még a hazai túzokállomány (Otis tarda) egynegyede, a nádasokban pedig jelentős telepeket alkotnak a gémfélék.