Másutt olvastuk: Egyre nehezebb feladat az egészséges táplálkozás

Néhány évtizeddel ezelőtt élelmiszereinket a megtermelt alapanyagokból állították elő, idegen anyagot alig használtak, hacsak nem számítjuk annak a konyhatechnikai műveletek során bejutó szennyezőanyagokat. Utóbbiak mennyisége igen kevés lehetett, így számottevő veszéllyel nem kellett számolni. A konzerválás, az íz- és színjavító szerek skálája is kicsi volt, háziipari keretekben nem volt tetemes mennyiség. Az élelmiszeripar a lakosság számának és főleg a nagyvárosok kialakulásának következményeként jött létre. Az életmód változásával a falusi közösségek is inkább az üzletekben vásárolták meg a szükséges élelmiszereket, így gondoskodni kellett az egyes termékek tartósításáról, a kínálat változatosságáról, a termék telítő értékéről, csábító külsejéről, az ízek kavalkádjáról; magyarán, az üzletről. Mára odáig jutottunk, hogy nagyítóval keressük azokat a termékeket, amelyekben kevesebb a kívülről bevitt anyag. A bioboltok pedig virágkorukat élik.

Nem véletlen, hogy az emberek egyre jobban tartanak az élelmiszerek mesterségesen bevitt összetevőitől, hiszen hol itt, hol ott bukkan fel egy-egy hír, amely attól is elveszi a kedvünket, hogy egyáltalán élelmiszereket ásároljuk. Sokunknak, ha módja lenne rá, megtermelne mindent, ami az egészséges táplálkozáshoz szükséges, főleg amíg gyerekeket is nevel. Korábban viccelődve emlegették az emberek, hogy nem tudják, mit esznek meg mondjuk egy szép, friss, kívánatos párizsiban vagy egy pohár tejfölben. Az üdítő italokról, vagy akár a csapból folyó (ivó)vízről már nem is beszélve. Az élelmiszerek, amelyek a szervezet tápanyagszükségletét hordozzák, lassan ellenségeinkké válnak. Ha csak az elmúlt néhány hónap eseményeit vizsgáljuk meg, érzékelhető a baj: ivóvízszennyezés Miskolcon és Tihany környékén, szalmonellafertőzés Szombathelyen és másutt, madárinfluenza miatti szorongás a baromfihústól, romlott húsok lefoglalása raktárakban és áruházak polcain, lejárt élelmiszerek a „mamutcégeknél”, génmanipulált rizs „bekeveredése” az Európai Unióba, tejnek nevezett „fehér ital” árusítása, ki tudja, milyen vegyszerekkel óriásra növesztett gyümölcsök kínálata, és sorolhatnám tovább. Ezekhez képest egy kis ütődés vagy egy jól fejlett kukac az almában inkább bizalmat vált ki a vásárlóból, mint félelmet. És akkor még nem beszéltünk azokról a húsokról, amelyek minősége attól függ, hogy milyen takarmánnyal etették az állatokat, milyen gyógyszereket kaptak teljesen fölöslegesen (például antibiotikumok, hormonok), amely vegyszerek a táplálkozási lánc során átkerülnek az emberek szervezetébe.

Az élelmiszeriparban használt nyersanyagok termelése és feldolgozása során idegen eredetű anyagok kerülhetnek, illetve maradhatnak az általunk fogyasztott táplálékban. Az élelmiszerekben található vegyi anyagokat aszerint csoportosíthatjuk, hogy miként kerültek oda: léteznek természetes tartalomként jelen levő ártalmas anyagok, a feldolgozás során megmaradó vegyületek és szándékosan hozzáadott anyagok; utóbbiakat nevezzük élelmiszeradalék-anyagoknak.

Az élelmiszeradalékok a gyártás során kerülnek az élelmiszerekbe, önálló fogyasztásra nem alkalmasak. Bevitelük célja az élelmiszerek tápanyagtartalmának, tápértékének megőrzése, az eltarthatóság idejének növelése, az érzékszervi (szín, illat, íz, állag) tulajdonságok javítása és megtartása. Már itt beleütközünk abba, hogy mit kínálnak fogyasztásra és mit szeretnénk fogyasztani. A termékek egy jó része olyan természetellenes színű és állagú, az ízről már nem is szólva, hogy elfogyasztására nincs kedve az embernek. Tudva azt is, hogy a számunkra kellemetlen ízt és külsőt valamilyen vegyszerrel érték el, tehát még csak nem is természetes összetevőkből áll a kínált termék. Gondoljunk a sokféle színes joghurtra, a tejfölökre, az üres, fölfújt péksüteményekre, a színtelen, kőkemény paradicsomokra, lekvárokra és így tovább. Nyilvánvaló, hogy az élelmiszerek adalékanyagaival képzett szakemberek foglalkoznak, de az kizárt dolog, hogy minden vegyületnek pontosan ismerik a mellékhatását. Így kerül az emberiség egy olyan világméretű kísérletbe, amiről nem is tud. Csak akkor döbben meg, ha a médiában megjelenik, hogy valamelyik összetevő mérgező vagy betegséget indukáló hatású.

A legújabb veszély egyes üdítőkből leselkedik ránk. Hosszú évek óta kutatják, hogy pontosan mitől függ az, hogy egyes üdítőkben kialakul a rákkeltő benzol, míg a közel ugyanolyan összetételűekben nem. A gyártókat egyelőre arra kérik, hogy kerüljék a tartósítószerként használt benzoátok és az aszkorbinsav együttes használatát, mert ezek kölcsönhatásából jöhet létre a veszélyes vegyület, de azt nem tudják, hogy mi indítja meg a folyamatot.

Hol találhatók ezek a reakcióba lépő vegyületek? Palackos italokban, a tartósítószerként használt benzoátok (E211–E213) és a C-vitaminként használt aszkorbinsav formájában. Ez a két vegyület több lépcsőben benzollá alakulhat, amely bizonyítottan rákkeltő anyag. Benzol található például az autók kipufogógázában is, ahonnan jóval nagyobb mennyiségben kerül az emberek szervezetébe, mint az üdítőitalokból. Ezért meg kell akadályozni, hogy benzol legyen az élelmiszerekben.

Az Egyesült Királyságban a benzoátokat és az aszkorbinsavat egyidejűleg tartalmazó italok negyedrészében mutattak ki alacsony szinten benzolt, ezért ezeket a termékeket kivonták a forgalomból. Az Egyesült Államokban már régóta ismert ez a probléma, de eddig nem állapítottak meg semmiféle határértéket a benzoátokra és az aszkorbinsavra a gyártók számára. Az indoklás szerint azért, mivel egyelőre pontosan nem sikerült kideríteni, hogy milyen más összetevő, vagy milyen körülmények befolyásolják a benzol keletkezését. Jól tetszenek érteni? Addig csak igyák a veszélyes üdítőket az emberek, amíg a teljes folyamat mikéntjét és körülményeit nem tisztázzák a szakemberek. Nem fordítva kellene ülni a lóra? Azonnal kivonni a gyanús üdítőket a forgalomból és azután állapítani meg a határértéket, amikor már ismerik a kémiai folyamatot katalizáló anyagot és az ezt elősegítő körülményeket. Mivel benzol egyáltalán nem lehetne élelmiszerekben, erre nézve határérték sem létezik.

A közelmúltban megkezdődött Magyarországon is a gyártott termékek vizsgálata és hasonló eredményre jutottak mint más országokban. Az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főosztályvezetője, Sohár Pálné szerint az eddigi eredményekből úgy tűnik, hogy az italokban hosszabb tárolás után, a lejáratukhoz közeledve nagyobb valószínűséggel lehet jelen a benzol. A hőmérséklet is közrejátszhat abban, hogy az aszkorbinsavban úgynevezett szabadgyökök keletkezzenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a benzolsavval – ami a benzoátokból keletkezik – reakcióba lépjen. Néhány szakember arra gyanakszik, hogy az üdítőkben használt valamelyik aroma-összetevő is szerepelhet a folyamat beindulásában, de ez még nem bizonyított.

A megelőzés legbiztosabb eszköze az lenne, ha a két vegyület – a benzoát és az aszkorbinsav – nem lenne együttesen jelen az üdítőkben. Nehézséget okoz, hogy az üdítőkben nem tudják kiváltani a benzoátokat más tartósítószerrel, mert egyik sem biztosítaná a hosszú eltarthatóságot. Különösen a természetes gyümölcsöt nem tartalmazó, magas cukortartalmú üdítőket dúsítják a gyártók aszkorbinsavval, hogy legalább „C-vitaminban gazdag” italként árusíthassák, ha már gyümölcs nincs benne, csak aroma. Ezekben az italokban tűnt fel a kutatóknak a benzol kialakulásának veszélye.

Ma is óriási mennyiségű vegyszert juttatnak a földekre, növényekre, levegőbe védekezésképpen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint több lehetséges rákkeltő, génkárosító és a környezetre káros hatóanyag van forgalomban hazánkban is, amelyeket ráadásul kellő szakértelem nélkül használnak. Egyes szakemberek szerint a Magyarországon alkalmazott, mintegy négyszázféle növényvédő szer egynegyedét be kellene tiltani, vagy korlátozni a felhasználásukat. A „kémiai forradalom” előtt a termés egyharmadát semmisítették meg a kártevők, ám a mérgek kiszórásával sem tudtak jelentősen javítani az arányon – mondta Simon Gergely szakértő. Budapest belterületén a mai napig az idegméregként ismert klórtartalmú szerrel végeznek szúnyogirtást, amelyet az európai és az amerikai környezetvédelmi hivatal, illetve a WHO is lehetséges rákkeltőnek minősített. Az ÁNTSZ és az Országos Epidemiológiai Központ szerint nem veszélyes szer, megkötés nélkül engedi a szórását, és a lakókat senki sem figyelmezteti.

Veszély fenyeget a DDT (diklór-difenil-triklóretán) felől is. A fiatalabb generáció már talán nem is tudja, hogy valaha az egész ország DDT-szagú volt. Tény, hogy az egyik, ha nem az egyetlen igazán jó rovarirtó szer, de rákkeltő, és nagyon nehezen lebomló vegyület. Ugyanakkor a harmadik világban a malária az egyik vezető halálok; csak Ugandában az elmúlt 15 évben ötszörösére nőtt a maláriás betegek száma. Ezért „rehabilitálják” a DDT-t és újra használni akarják, miután például Magyarországon 1968-ban betiltották, másutt már korábban. Ennek ellenére a lakosság körében a pár évtizede felhalmozódott szer még ma is kimutatható a vérből és az anyatejből. A DDT-t Brazíliában, Kínában és Indiában ma is gyártják és a fejlődő országokba exportálják. Az utóbbi országokból pedig könnyen eljuthatnak európai piacokra a mérgező termékek. Kenyának például évi 400 millió dollárt jövedelmező virágexportja van Európába.

Hogy a veszélyből szépítőszereink se maradjanak ki, a közelmúltban tiltólistára tett az uniós szakbizottság bizonyos hajfesték-alapanyagokat. A termékekben előforduló komponensek közül 115-ről bizonyították, hogy az egészségre ártalmatlanok. A betiltott 22 összetevőről nincs ilyen bizonyíték, és azért nem nyújtottak be róluk „biztonsági dossziét”, mert már most sincsenek forgalomban az unióban.

Miután kételyek merültek föl a hajfestékek biztonságosságát illetően, az EU Tudományos Bizottsága 2001-ben felszólította a kozmetikai szerek gyártóit, hogy a hajfestékek összetevőit vessék újabb vizsgálatok alá, hogy kiszűrhetőek legyenek az ártalmasok. A kutatások alapján bizonyos termékeket már 2003-ban kivontak a forgalomból; 22 összetevő pedig december 1-jétől nem kerülhet forgalomba.