A jövő

Jövőbelinek tekintjük mindazt, ami a jelen eseményei után következik be. De mégis mikortól és mire mondhatjuk valamire, hogy az már a jövő? Percek, órák, napok, évek, évtizedek? Valójában sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Csak elméleteket alkothatunk róla, de előre nem határozhatjuk meg. Vannak tudományok, melyek mégis megpróbálnak választ adni ezekre a kérdésekre. Ilyen például a jövőkutatás, amely a társadalomtudományok közé sorolható.

A jövő kérdésével számos film és könyv is foglalkozik, melyeknek segítségével kialakíthatjuk saját elképzelésünket is a jövőről.

Madách Imre: „Az ember tragédiája” című művében egy sajátos jövőképet jelenít meg a tizennegyedik színben. A Földet a kihalás közeli állapotában mutatja be. Hatalmas pusztulás vette kezdetét: minden eljegesedett; a nap nem süt már. A folytonos jég látványát csupán egyetlen eszkimó viskó töri meg, melyből egy visszataszító külsejű eszkimó lép ki. Ádám megöregedett, alig tud menni. Ádám és az eszkimó között egy beszélgetés zajlik le, miszerint utóbbi agyonverte társait, mert kevés már a fóka is. Az eszkimó Ádámot beinvitálja kunyhójába, ahol Éva várja őket, akit az író így jellemez: „a nő, az eszmény, e megtestesült költészet". Ádám nem bírja tovább, Lucifert kéri, hagyják el ezt a világot.

Számos film is foglalkozik ilyesfajta jövőképekkel. Az egyik kedvencem ezek közül a Holnapután, melyben egy klimatológus arra a következtetésre jut, hogy a globális felmelegedés bolygónkon nagyméretű katasztrófához fog vezetni. Megpróbálja tájékoztatni a Kiotói egyezményt aláíró illetékeseket, de a figyelmeztetéssel elkésett. Sziget nagyságú jégdarab válik le a Déli-sark jégtáblájából. Ez a Föld egész területén katasztrofális időjárási viszonyokat okoz: Japánt földrengés sújtja, Új-Delhit ellepi a hó, Los Angelesben több tornádó sújt le, de a Föld többi pontján is katasztrofális a helyzet. A végeredmény ugyanaz, mint Madách művében: A Föld eljegesedik, beköszönt az újabb jégkorszak.

A két mű keletkezése között hosszú idő telt el (több, mint 100 év), mégis mindkettő ugyanazt a jövőt vetíti a „közönsége” elé: bolygónk bizonyos területei, vagy akár az egész eljegesedik. De ez csak a kezdő lépés lenne. Egy újabb jégkorszak számos más problémát vetne fel: az emberek éheznének; megszűnnének a munkahelyek; s ha lenne olyan terület, amit nem érne utol az eljegesedés, akkor az emberek odavándorolnának, és ezeken a területeken a népességszám megnövekedne, ennek következtében a meglévő élelem kevés lenne; az állat-és növényvilág is elpusztulna.

Én nem ilyennek képzelem a jövőt, és nem is szeretném, ha ilyen lenne. Szeretném, hogy majd a gyermekeim, unokáim is felfedezhessék a természet szépségeit, mielőtt az emberiség elpusztít mindent. Sajnos ma úgy érzem, hogy az emberek mégis egyfajta rombolást végeznek a természetben: erdőket irtanak; tavakat, folyókat tüntetnek el; szemetelnek; és lassan az összes „fekete aranyat” is „kiszívják” a földből, stb. Mindezt azért, hogy most kényelmesebben élhessünk, de mi lesz évtizedek, évszázadok múlva? Hiába írtak alá számos szerződést (pl.: Kiotói Egyezmény, Montreáli Jegyzőkönyv), ha senki nem tesz semmit bolygónk épségéért. Hiába reprodukálja magát a természet, ha mi azt sokkal gyorsabb ütemben pusztítjuk. Például: kivágunk egy fát kb. 3 perc alatt, majd papírt, bútorokat, stb. gyártunk belőle. De ez a fa szinte pótolhatatlan. Hiába ültetünk el helyette egy másikat, az csak évek, évtizedek múlva fog megnőni. Szerencsére vannak olyan emberek is (bár kevesen), akik saját „erdőt” ültetnek, ha szükségük van fára és nem a természetes erdőket pusztítják (IKEA).

A Föld pusztulása csupán csak egy a számos lehetséges jövőkép közül. Egy másik közkedvelt elképzelés szerint bolygónkon az emberek szerepét robotok fogják átvenni és minden gépesítve lesz. Ennek is van valóságalapja. Gondoljunk csak Japánra, ahol napról napra a legmodernebb technikai eszközöket gyártják. Ki tudja, talán évszázadok múlva robotok fogják uralni a Földet és a boltokban robotok fognak kiszolgálni bennünket?

Ilyen világban sem élnék szívesen, mert szerintem ennek is csak hátrányai vannak. Az emberek munkanélküliségre kényszerülnének, ezáltal nem lenne miből megélniük. A munkanélküliséggel együtt nagy valószínűséggel a bűnözés, az állatok elpusztítása is megjelenne.

Ami a legrosszabb- rengeteg film szól erről - ,hogy a robotok öntudatra ébredhetnek és pusztíthatják a Föld lakóit- embereket, állatokat egyaránt-, emiatt a lakosságnak a Föld alá kell menekülni és ott élni(pl. Terminátor 2).

A filmek, könyvek ritka kivétellel negatív jövőképeket vetítenek elénk. Én is úgy gondolom, hogy a dolgok mai állása szerint tényleg elindultunk egy lejtőn, amiből még van kiút.

Én egy teljesen másfajta jövőt képzelek el. Azt szeretném, hogy minden olyan legyen, mint amilyen elődeim, szüleim gyerekkorában volt: ne legyen televízió, számítógép, mivel ezek rombolják az emberi kapcsolatokat, mégis ezek uralják a mai fiatalság életét. Régen a közterületeken baráti társaságok gyülekeztek, beszélgettek. Ezzel szemben ma a számítógépen keresztül különböző csevegőprogramok (MSN, Skype) segítségével tarthatjuk a kapcsolatot. Így kényelmesebb, de személytelenebb is. A szabadidő hiánya vezérel bennünket sokszor, s ezért törekszünk a kényelmesebb, rövidebb idő alatt elvégezhető megoldásokra (Sokszor szokták mondani: felgyorsult világban élünk). Emiatt lecsökkenteném a munkaidőt, valamint a tanítási időt, így mindenki több szabadidőhöz jutna.

Örülnék, ha majd a gyerekeim, unokáim ismét egy olyan világban élhetnének, amilyen 15-20 évvel ezelőtt volt. Véleményem szerint egy ember számára nincs fontosabb, mint a barátság, az emberi kapcsolatok.

Másodsorban kötelezővé tenném az olvasást mindenki számára. A könyvektől rengeteg mindent kaphatunk, tapasztalatokat, élményeket szerezhetünk.

Mi, akik ma élünk, nem tudhatjuk meg soha, hogy a Föld megmenekül-e vagy sem; lesznek-e még emberek, vagy robotok fognak mindent irányítani, de egy biztos: még számtalan elmélet fog születni a Föld jövőjét illetően. És az élet soha nem áll meg.

„De ifjú kedvem forró vágya más:
Jövőmbe vetni egy tekintetet.
Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.”