Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet
2008.03.03. 15:44
Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatósága
Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet
Védetté nyilvánítás: 1989
Terület: 6709 Ha (Ebből fokozottan védett 447,3 Ha)
A Nógrád megye székhelyét, Salgótarjánt körülölelő tájvédelmi körzet két, eltérő kialakulású és arculatú kistájra terjed ki, a miocén kori andezites jellegű vulkáni tevékenység által létrehozott Karancs nagy kiterjedésű, erősen tagolt lakkolitjára, valamint a pliocén kori bazaltvulkanizmus során létrejött Medves-vidékre. Utóbbi terület földtani és felszínalaktani értékei, tájképi szépsége országos viszonylatban is kiemelkedő.
A Salgótarján, Bárna, a szlovákiai Feled és Losonc települések között fekvő, mintegy 550 km2 kiterjedésű Nógrád-Gömöri-bazaltvidéken több mint 100 önálló bazaltterület található, többségük Szlovákiában. A kúpszerű hegyeket és lapos fennsíkokat létrehozó bazaltvulkánok több szakaszban, eltérő jelleggel működtek. A nyugodtabb, lávakőzetet létrehozó működés mellett jellemzők voltak a robbanásos kitörések is, mivel a forró magma gyakran került érintkezésbe a felszínt borító idősebb kőzetek, így például az „alsó-riolittufa” és a „glaukonitos homokkő” víztartalmával. A forró tűzesőként visszahulló poranyagból bazalttufa keletkezett. A vulkáni kúpok egy része hasadékok mentén jött létre, mint például a Salgó - Kis-Salgó (Boszorkány-kő) vonulata. A kitörések megszűnte óta eltelt néhány millió év alatt a különböző keménységű kőzetek a külső erők, elsősorban a víz, a szél és a fagy tevékenysége következtében eltérő mértékben pusztultak. A válogató lepusztítás révén nagyobb mértékben letarolt laza üledékekből és tufákból kipreparálódtak a kemény bazaltok.
Utóbbiak gyakran a mélybeli magmakamrákat a kráterekkel összekötő kürtőket töltötték ki. Az így létrejött vulkáni kürtőkitörések egyik legjellegzetesebb hazai példája a Salgó. Egyedülálló a salgótarjáni Baglyas-kő, ahol a bazalt a kürtőt kitöltő tufába nyomult be, és ott megrekedt.
A kis szilíciumtartalmú hígan folyó bazaltlávák jellemző sajátossága az oszlopos elválás. Az oszlopok a lehűlés során fellépő zsugorodási feszültségek hatására alakulnak ki, amelyek olyan óriási erővel feszítik a kőzetet, hogy abban a felszínre, mint hűtési felületre, merőlegesen hasadások, repedések keletkeznek. Az egymással párhuzamosan futó repedések által közrefogott oszlopok legtöbbször öt- vagy hatszög keresztmetszetűek, gyakran teljesen szabályosak. A jelenség típusos előfordulásait láthatjuk például a Szilvás-kő keleti oldalán, egy felhagyott kőfejtőben, ahol a 20 méter magas, kicsit dőlt oszlopok különleges látványt nyújtanak.
A legtöbb kőzetváltozattal a Kis-Salgón találkozhatunk. A tetőszintben a hasadékkitöltő bazaltnak nagyon látványos lemezes-pados elválásai figyelhetők meg, helyenként erősen hajlott, ív alakú formában. A Kis-Salgón jól megfigyelhető a bazalt egy sajátos jelensége, az ún. „kukoricacsövesedés”. A „ragyás” kőzet a kristályosodás során és a nagy hőingadozás következtében fellépő feszültségek hatására keletkezett, ami a gömbcentrikus kristályosodási magok kis golyó alakú darabok formájában történő lepattogzását eredményezte.
Habár tájképileg a kúpszerű formáknál kevésbé látványos, földtudományi szempontból kiemelkedően értékes a Medves, amely 13 km2-es kiterjedésével Közép-Európa legnagyobb bazaltfennsíkja. A peremein nyitott szénbányák és kőfejtők szépen feltárják a bazalttakarós fennsík földtani szerkezetét.
A tájvédelmi körzet élőhelyeinek közel 65%-a természetközelinek minősíthető. Ezekben több mint 300 védett növény- és állatfajt tartanak nyilván.
A terület hegyvidéki karakterét a bükkösök őrizték meg leginkább. Számos olyan fajt rejtenek, mely a Kárpátok övének karakterfaja, úgymint a havasalji rózsa, a karéjos vesepáfrány, a nyúlsaláta, a fehér acsalapu, a fürtös bodza és a hegyi pajzsika. A Dunától keletre hazánkban csak a Karancson és Litkénél él a kora tavasszal nyíló májvirág. A meredek felszínek könnyen kilúgozódó talajain élő mészkerülő bükkösök gyepszintjében jellemző a fenyőspárga, az árnyékvirág, a kis körtike, ritkán előfordul a kapcsos korpafű, a gyöngyvirágos körtike. A délies oldalak meredek lejtőinek sekély talaján molyhos tölgyes erdők jellemzők. Gyepszintjükben számos melegkedvelő és szárazságtűrő elem található, melyek itt elterjedési területük északi határán fordulnak elő, így például a majomkosbor, a pilisi bükköny, a húsos som, a dudafürt és a magas csukóka.
A meredek sziklaletörések alatt felhalmozódó bazalt kőtörmelékek sajátos társulásai a törmeléklejtő erdők és a hársas sziklatömb erdők. Gyepszintjükben tömegesek a páfrányok, például a széles pajzsika és az édesgyökerű páfrány, mohaszintjük pedig igen fejlett, vaskos, szőnyegszerű.
A hegylábi régióban kitáruló patakvölgyekben gyertyános égerligetek fejlődnek, melyeknek lombkoronaszintjében az időszakos vízelöntést is elviselni képes mézgás éger uralkodik.
A laposok teknőiben és mesterséges mélyedésekben hínárnövényzet illetve mocsári társulások (gyékényesek, magassások) is kialakulhattak.
A változatos növénytakaró fajgazdag, ritka, védett fajokban bővelkedő állatvilág számára biztosít élőhelyet. A középhegységi bükkösökben él az egyik legszebb európai bogár, a havasi cincér. A tölgyesekben gyakran találkozhatunk az Európa-szerte erősen megritkult nagy hőscincér és a szarvasbogár példányaival. A madarak közül említésre érdemes a fekete harkály, a holló és a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs jelenléte.
A kultúrtörténeti emlékek közül a legjelentősebbek a bazaltkúpokra épült középkori várak. Salgó vára a későromán világi építkezések egyik szép példája. Az országhatáron emelkedő Somoskő vára a gótikus építészet első szakaszának világi emlékei közé tartozik – ma Szlovákia része.
A természeti és kultúrtörténeti értékek megismerését több tanösvény (Kis-Salgó, Szilvás-kő) és egyéb természetismereti bemutatóhely (magyarbányai kőtár, eresztvényi bányászati bemutatóhely és madárpark) segíti.
|